Székhely: 5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Bejárat: 5100 Jászberény, Sportpálya út felől
tel: +36 57 404 200  +36 57 404 201 e-mail: szent.istvan.jaszbereny@gmail.com

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2018/2019. tanévben három témahét megtartására biztosít lehetőséget. Az iskolánk is részt vesz a meghirdetett heteken, ezzel is próbáljuk diákjainknak a hétköznapi ismeretekben való jártasságát elmélyíteni, látókörüket szélesíteni. Az egyes témahetek munkájába minden osztály bekapcsolódik az osztályfőnöki órák keretében.
Elsőnek a Pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témahetet rendeztük meg 2019.02.25-03.01. között. A hét mottója: „Okosan a befektetésekről”. Idén ötödik alkalommal indult el a PÉNZ7 Magyarországon, 1.200 iskola 200 ezer diákja közel 14 ezer rendhagyó tanórán vett részt a programban. Minden korábbi évnél több önkéntes pénzügyi szakember és vállalkozó tartotta fontosnak, hogy személyes tapasztalatával még hitelesebbé tegye a tanórákat a diákok számára.
Iskolánkban a 4. évfolyamon Fülöpné Paksi Katalin, a gimnáziumi osztályokban pedig Molnárné Kátai Edit, az OTP Bank önkéntesei tartottak – a kicsiknek foglalkozást, a nagyoknak ismeretszerző - órát. A hetedik évfolyam tanulói versenyben, különböző feladatokkal mérték össze pénzügyi tudásukat. Az osztályok közötti versenyben az első a 7.c, a második a 7.b és a harmadik a 7.a osztály tanulói lettek. Az egyéni versenyben Nyitrai Balázs (7.b) első, Balla Fanni (7.c) második és Bathó Zoltán (7.b) harmadik lett.

Gratulálunk az eredményekhez!

A verseny feladatait összeállította és javította: Pestiné Járomi Edit. A program sikeres megvalósításában Szőke Ildikó és Móczó Erika vett részt.
A fényképeken az egyéni győztesek (3fő), és a  hetedikes osztályok képviselői láthatóak.

Iskolánkban március 5-9-ig rendeztük meg a Pénz7 programjait. A tematikus héten az osztályok különféle feladatokat teljesítettek (plakátkészítés, tesztkitöltés, pénztől szóló ismeretszerzés. A tanórákon a pénzügyi tudatosságra neveltük tanulóinkat. A feladatok teljesítéséért iskolai játékpénzt gyűjthettek, melyet az utolsó napon licitálás keretében különböző értékes tárgyakra válthattak. Így a tudás megszerzése mellett a meglepetés-ajándék is motiválta diákjainkat.

A PÉNZ7 - A PÉNZÜGYI TUDATOSSÁG - ÉS GAZDÁLKODÁS HETE: 2017. MÁRCIUS 6-10.
Magyarország 2015-ben csatlakozott először ehhez, az Európa szerte 23 országban egy időben zajló kezdeményezéshez. A program fókuszában az általános és középiskolások állnak, akik számos csatornán találkozhatnak a Pénz7 eseménysorozatával.
A program célja:
fiatal kortól segítse a pénzügyi ismeretek elsajátítását,
a figyelemfelkeltés a pénzügyi tudatosságra,
pénzügyi kultúra kialakítása
Iskolánk is csatlakozott a 2016/2017-es tanévben a programhoz. Diákjaink, tanáraikkal karöltve, játékos formában ismerkedhettek meg a bankkártya használattal és a különböző banki tevékenységekkel, banki tranzakciókkal, bankszámla vezetési szakkifejezésekkel. A tanórai programok, játékos, interaktív kísérőprogrammal egészültek ki, hogy a diákok ez irányú tudása minél szélesebb eszköztár segítségével bővülhessen.
A témahét programjait Simon Ildikó tanárnő támogatta.
A témahét fotói:

KRÉTA e-napló

KRÉTA elektronikus ügyintézési rendszer

Könyvtári rendszer

Órarend

Gyakorlati képzés

Elektronikus Oktatási Rendszer

Heti étlap

Iskolánk részt vesz az európai közösség pénzügyi támogatásával finanszírozott európai iskolagyümölcs-programban

Jelentkezési lapok

Talentum alapítvány

innovation

Kedves Szülők!
Tisztelt Támogatóink!

Szeretném megköszönni, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatják a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium alapítványát. Mindezt iskolánk fejlesztésére, s gyermekeik céljainak megvalósítására fordítjuk.

Bízom abban, hogy a jövőben is számíthatunk támogató együttműködésükre, oktató-nevelő munka támogatására.

A Talentum Alapítvány adószáma: 19223151-1-16
Az alapítvány számlaszáma: 10200586-45112076-00000000
Bank: K&H
                                                                   
Köszönettel:
Pomázi Imréné
Intézményvezető

Széchenyi terv